op_soros3_Anthony KwanGetty Images_hongkongprotest Anthony Kwan/Getty Images

Soros György globális hálózatot indít a felsőoktatás átalakítására

DAVOS – Változékony történelmi korszakban élünk. Veszélybe került a nyílt társadalmak fennmaradása, és egy még nagyobb válsággal, a klímaváltozással is szembe kell néznünk, ami civilizációnk túlélését fenyegeti. E két kihívás arra ösztönzött, hogy életem legfontosabb projektjét jelentsem be itt, ma este.

A nemrégiben megjelent, A nyílt társadalom védelmében című könyvemben azt írom, hogy forradalmi időkben jóval szélesebb körű lehetőségek nyílnak, mint normál időszakokban. Könnyebbé vált az eseményeket befolyásolni, mint megérteni azokat. Emiatt azok kimenetelei valószínűleg nem felelnek meg az emberek elvárásainak. Ez már széleskörű elégedetlenséget okoz, amit a populista politikusok saját céljaikra ki is használnak.

A nyílt társadalmat nem kellett mindig megvédeni, mint ahogy arra most szükség van. Mintegy negyven évvel ezelőtt, amikor elköteleződtem amellett, amit a politikai filantrópiámnak nevezek, az általános légkör támogató volt, és vitt előre minket. A nemzetközi együttműködés gondolata volt az uralkodó hitvallás. Bizonyos módon ez érvényesült még az omladozó és ideológiailag széteső Szovjetunióban is. Emlékszünk a világ proletárjainak egyesüléséről szóló marxista szlogenre? Ezzel szemben az Európai Unió nyert teret, amit a nyílt társadalom megtestesülésének tartottam.

https://prosyn.org/6lwNAzhhu