BRÜSSZEL – Napjaink geopolitikai megrázkódtatásai ráirányítják a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak sürgősen el kell döntenie, milyen irányban haladjon tovább egy olyan világban, amelyet egyre inkább a nyers hatalmi politika jellemez.
Ebben a világban olyan geostratégiai verseny zajlik, amely során egyes vezetők gátlástalanul alkalmaznak erőszakot, és vetik be fegyverként a gazdaságot és más eszközöket. Európaiként meg kell változtatnunk gondolkodásmódunkat ahhoz, hogy úgy kezeljük a világot, amilyen az valójában, nem pedig úgy, ahogy reményeinkben szerepel. Ha nem kívánunk vesztesként kikerülni az Egyesült Államok és Kína versengéséből, újra meg kell tanulnunk az erő nyelvén beszélni, és élvonalbeli geostratégiai szereplőként tekinteni magunkra.
Elsőre nehéznek tűnhet megbirkózni egy ilyen kihívással. Elvégre az EU éppen azért jött létre, hogy véget vessen a hatalmi politikának. Békét és a jogállamiságot teremtett annak révén, hogy a kemény hatalmat különválasztotta a gazdaságtól, a szabályalkotástól és a puha hatalomtól. Abból indultunk ki, hogy a multilateralizmus, a nyitottság és a kölcsönösség a legelőnyösebb nem csak kontinensünk, hanem az egész világ számára.
A dolgok azonban máshogy alakultak. Sajnos azzal a zord valósággal kell szembenéznünk, hogy számos szereplő készen áll erőt alkalmazni érdekei érvényesítése céljából. Nap mint nap tanúi vagyunk, hogy gazdasági eszközöket, adatáramlásokat, technológiákat és kereskedelempolitikákat használnak fel stratégiai célokra.
Hogyan érvényesítheti érdekeit Európa ebben az új világban? Sokan úgy vélik, hogy az EU külpolitikája soha nem lesz sikeres, mert Európa túl gyenge és túlságosan megosztott. Természetesen igaz, hogy amennyiben a tagállamok nem értenek egyet fellépésünk fő irányaiban, csorbát szenved a kollektív hitelességünk. Időről-időre csak abban tudunk megállapodni, hogy hangot kell adnunk az aggályainknak, de abban már kevéssé értünk egyet, mit is kell tennünk a helyzet megváltoztatása érdekében. Az egyhangúsági szabályok megnehezítik, hogy megállapodásra jussunk a megosztó kérdésekben, és mindig fennáll a patthelyzet kialakulásának kockázata. A tagállamoknak fel kell ismerniük, hogy vétójogukkal nem csupán az Uniót, hanem saját magukat is gyengítik. Továbbá felesleges azt hangoztatni, hogy határozottabb európai szerepvállalást szeretnénk a világban, ha nem vagyunk hajlandók áldozatot hozni ennek érdekében.
Európának el kell kerülnie a beletörődést, de a szétforgácsoltságot is. A beletörődés azt jelenti, hogy a világ problémáit túl összetettnek és túlzottan távolinak gondoljuk ahhoz, hogy úgy érezzük, európaiként minket is érintenek. A közös stratégiai kultúra szempontjából elengedhetetlen, hogy az európaiak elválaszthatatlannak tekintsék egymástól a biztonsági fenyegetéseket. Egyaránt képtelenség, ha azt gondoljuk, hogy Líbia és a Száhel-övezet problémái csupán a földközi-tengeri országokat érintik, vagy ha úgy véljük, hogy a balti államok biztonsága csak Kelet-Európa számára fontos.
Access every new PS commentary, our entire On Point suite of subscriber-exclusive content – including Longer Reads, Insider Interviews, Big Picture/Big Question, and Say More – and the full PS archive.
Subscribe Now
Szétforgácsoltság akkor következik be, ha mindenhol be szeretnénk avatkozni, unos-untalan aggályainkat vagy jóakaratunkat hangoztatjuk, és mindenütt humanitárius finanszírozást vagy újjáépítési támogatást alkalmazunk, mintha természetszerűleg az EU feladata volna, hogy gyógyírt találjon a nagyhatalmak okozta sebekre. Tisztában kell lennünk politikai céljainkkal és képességeink határaival.
Az európai kereskedelem- és beruházáspolitika, a pénzügyi erő, a diplomáciai jelenlét, a szabályalkotási képességek, valamint a bővülő biztonsági és védelmi eszköztár révén számos lehetőségünk van befolyásunk érvényesítésére. Európa problémáját nem az erő hiánya jelenti. A probléma abban áll, hogy nincs meg a kellő politikai akarat arra, hogy erőink egyesítésével koherenciát és maximális hatást érjünk el.
A diplomácia tettek nélkül nem lehet sikeres. A törékeny líbiai tűzszünet akkor válhat tartóssá, ha kiállunk a fegyverembargó mellett. Ha fenn akarjuk tartani az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, gondoskodnunk kell arról, hogy Irán számára is előnyös legyen annak teljes körű tiszteletben tartása. Ha azt szeretnénk, hogy a Nyugat-Balkán sikeresen haladjon a megbékélés és a reform útján, járulékos előnyöket biztosító, hiteles uniós csatlakozási folyamatot kell felkínálnunk. Ha szorgalmazni kívánjuk az izraeliek és a palesztinok közötti békekötést, ki kell állnunk a nemzetközi jogon alapuló, mindkét fél által elfogadott tárgyalásos megoldás mellett. Ha el szeretnénk kerülni, hogy Afrika Száhel-övezetében törvényen kívüli állapotok és biztonsági vákuum alakuljon ki, bővítenünk kell szerepvállalásunkat. Ezek a példák egyaránt olyan helyzetekre utalnak, ahol a tagállamoknak felelősséget kell vállalniuk.
Az Európa szomszédságában kialakult válságok kezelésén túl két további alapvető prioritásunk is van:
Először is az EU-nak új, integrált Afrika stratégiát kell kialakítania, együttműködve testvérkontinensünkkel. Nagy távlatokban kell gondolkodnunk, és kereskedelmi, innovációs, éghajlatváltozási, kibertér-, biztonsági, beruházási és migrációs szakpolitikáinkat latba vetve tartalommal kell kitöltenünk az egyenlő partnerségről megfogalmazott gondolatokat.
Másrészt komolyan kell törekednünk arra, hogy hiteles megközelítéseket dolgozzunk ki napjaink globális szereplőihez, az Egyesült Államokhoz, Kínához és Oroszországhoz fűződő kapcsolataink kezelésére. Bár ez a három hatalom sok tekintetben különbözik egymástól, mindegyik előszeretettel köti össze egymással a különböző témákat és alkalmaz erőpolitikát. Válaszlépéseinknek differenciáltnak és árnyaltnak kell lenniük, azonban világos álláspontot kell képviselnünk, és készen kell állnunk arra, hogy megvédjük az uniós értékeket, érdekeket és az elfogadott nemzetközi elveket.
Ezek egyike sem lesz könnyű, és idén ebből nem minden valósítható meg. Politikai küzdelmeink sikere vagy kudarca azonban attól függ, hogy milyen távlatba helyezzük azokat. 2020 váljon arról emlékezetesé, hogy ez az az év, amikor megkezdődik Európa geopolitikai megközelítésének kialakítása, és így kontinensünk elkerüli az önálló politikai arcél nélküli szereplők sorsát.
To have unlimited access to our content including in-depth commentaries, book reviews, exclusive interviews, PS OnPoint and PS The Big Picture, please subscribe
In the United States and Europe, immigration tends to divide people into opposing camps: those who claim that newcomers undermine economic opportunity and security for locals, and those who argue that welcoming migrants and refugees is a moral and economic imperative. How should one make sense of a debate that is often based on motivated reasoning, with emotion and underlying biases affecting the selection and interpretation of evidence?
To maintain its position as a global rule-maker and avoid becoming a rule-taker, the United States must use the coming year to promote clarity and confidence in the digital-asset market. The US faces three potential paths to maintaining its competitive edge in crypto: regulation, legislation, and designation.
urges policymakers to take decisive action and set new rules for the industry in 2024.
The World Trade Organization’s most recent ministerial conference concluded with a few positive outcomes demonstrating that meaningful change is possible, though there were some disappointments. A successful agenda of reforms will require more members – particularly emerging markets and developing economies – to take the lead.
writes that meaningful change will come only when members other than the US help steer the organization.
BRÜSSZEL – Napjaink geopolitikai megrázkódtatásai ráirányítják a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak sürgősen el kell döntenie, milyen irányban haladjon tovább egy olyan világban, amelyet egyre inkább a nyers hatalmi politika jellemez.
Ebben a világban olyan geostratégiai verseny zajlik, amely során egyes vezetők gátlástalanul alkalmaznak erőszakot, és vetik be fegyverként a gazdaságot és más eszközöket. Európaiként meg kell változtatnunk gondolkodásmódunkat ahhoz, hogy úgy kezeljük a világot, amilyen az valójában, nem pedig úgy, ahogy reményeinkben szerepel. Ha nem kívánunk vesztesként kikerülni az Egyesült Államok és Kína versengéséből, újra meg kell tanulnunk az erő nyelvén beszélni, és élvonalbeli geostratégiai szereplőként tekinteni magunkra.
Elsőre nehéznek tűnhet megbirkózni egy ilyen kihívással. Elvégre az EU éppen azért jött létre, hogy véget vessen a hatalmi politikának. Békét és a jogállamiságot teremtett annak révén, hogy a kemény hatalmat különválasztotta a gazdaságtól, a szabályalkotástól és a puha hatalomtól. Abból indultunk ki, hogy a multilateralizmus, a nyitottság és a kölcsönösség a legelőnyösebb nem csak kontinensünk, hanem az egész világ számára.
A dolgok azonban máshogy alakultak. Sajnos azzal a zord valósággal kell szembenéznünk, hogy számos szereplő készen áll erőt alkalmazni érdekei érvényesítése céljából. Nap mint nap tanúi vagyunk, hogy gazdasági eszközöket, adatáramlásokat, technológiákat és kereskedelempolitikákat használnak fel stratégiai célokra.
Hogyan érvényesítheti érdekeit Európa ebben az új világban? Sokan úgy vélik, hogy az EU külpolitikája soha nem lesz sikeres, mert Európa túl gyenge és túlságosan megosztott. Természetesen igaz, hogy amennyiben a tagállamok nem értenek egyet fellépésünk fő irányaiban, csorbát szenved a kollektív hitelességünk. Időről-időre csak abban tudunk megállapodni, hogy hangot kell adnunk az aggályainknak, de abban már kevéssé értünk egyet, mit is kell tennünk a helyzet megváltoztatása érdekében. Az egyhangúsági szabályok megnehezítik, hogy megállapodásra jussunk a megosztó kérdésekben, és mindig fennáll a patthelyzet kialakulásának kockázata. A tagállamoknak fel kell ismerniük, hogy vétójogukkal nem csupán az Uniót, hanem saját magukat is gyengítik. Továbbá felesleges azt hangoztatni, hogy határozottabb európai szerepvállalást szeretnénk a világban, ha nem vagyunk hajlandók áldozatot hozni ennek érdekében.
Európának el kell kerülnie a beletörődést, de a szétforgácsoltságot is. A beletörődés azt jelenti, hogy a világ problémáit túl összetettnek és túlzottan távolinak gondoljuk ahhoz, hogy úgy érezzük, európaiként minket is érintenek. A közös stratégiai kultúra szempontjából elengedhetetlen, hogy az európaiak elválaszthatatlannak tekintsék egymástól a biztonsági fenyegetéseket. Egyaránt képtelenség, ha azt gondoljuk, hogy Líbia és a Száhel-övezet problémái csupán a földközi-tengeri országokat érintik, vagy ha úgy véljük, hogy a balti államok biztonsága csak Kelet-Európa számára fontos.
Subscribe to PS Digital
Access every new PS commentary, our entire On Point suite of subscriber-exclusive content – including Longer Reads, Insider Interviews, Big Picture/Big Question, and Say More – and the full PS archive.
Subscribe Now
Szétforgácsoltság akkor következik be, ha mindenhol be szeretnénk avatkozni, unos-untalan aggályainkat vagy jóakaratunkat hangoztatjuk, és mindenütt humanitárius finanszírozást vagy újjáépítési támogatást alkalmazunk, mintha természetszerűleg az EU feladata volna, hogy gyógyírt találjon a nagyhatalmak okozta sebekre. Tisztában kell lennünk politikai céljainkkal és képességeink határaival.
Az európai kereskedelem- és beruházáspolitika, a pénzügyi erő, a diplomáciai jelenlét, a szabályalkotási képességek, valamint a bővülő biztonsági és védelmi eszköztár révén számos lehetőségünk van befolyásunk érvényesítésére. Európa problémáját nem az erő hiánya jelenti. A probléma abban áll, hogy nincs meg a kellő politikai akarat arra, hogy erőink egyesítésével koherenciát és maximális hatást érjünk el.
A diplomácia tettek nélkül nem lehet sikeres. A törékeny líbiai tűzszünet akkor válhat tartóssá, ha kiállunk a fegyverembargó mellett. Ha fenn akarjuk tartani az Iránnal kötött nukleáris megállapodást, gondoskodnunk kell arról, hogy Irán számára is előnyös legyen annak teljes körű tiszteletben tartása. Ha azt szeretnénk, hogy a Nyugat-Balkán sikeresen haladjon a megbékélés és a reform útján, járulékos előnyöket biztosító, hiteles uniós csatlakozási folyamatot kell felkínálnunk. Ha szorgalmazni kívánjuk az izraeliek és a palesztinok közötti békekötést, ki kell állnunk a nemzetközi jogon alapuló, mindkét fél által elfogadott tárgyalásos megoldás mellett. Ha el szeretnénk kerülni, hogy Afrika Száhel-övezetében törvényen kívüli állapotok és biztonsági vákuum alakuljon ki, bővítenünk kell szerepvállalásunkat. Ezek a példák egyaránt olyan helyzetekre utalnak, ahol a tagállamoknak felelősséget kell vállalniuk.
Az Európa szomszédságában kialakult válságok kezelésén túl két további alapvető prioritásunk is van:
Először is az EU-nak új, integrált Afrika stratégiát kell kialakítania, együttműködve testvérkontinensünkkel. Nagy távlatokban kell gondolkodnunk, és kereskedelmi, innovációs, éghajlatváltozási, kibertér-, biztonsági, beruházási és migrációs szakpolitikáinkat latba vetve tartalommal kell kitöltenünk az egyenlő partnerségről megfogalmazott gondolatokat.
Másrészt komolyan kell törekednünk arra, hogy hiteles megközelítéseket dolgozzunk ki napjaink globális szereplőihez, az Egyesült Államokhoz, Kínához és Oroszországhoz fűződő kapcsolataink kezelésére. Bár ez a három hatalom sok tekintetben különbözik egymástól, mindegyik előszeretettel köti össze egymással a különböző témákat és alkalmaz erőpolitikát. Válaszlépéseinknek differenciáltnak és árnyaltnak kell lenniük, azonban világos álláspontot kell képviselnünk, és készen kell állnunk arra, hogy megvédjük az uniós értékeket, érdekeket és az elfogadott nemzetközi elveket.
Ezek egyike sem lesz könnyű, és idén ebből nem minden valósítható meg. Politikai küzdelmeink sikere vagy kudarca azonban attól függ, hogy milyen távlatba helyezzük azokat. 2020 váljon arról emlékezetesé, hogy ez az az év, amikor megkezdődik Európa geopolitikai megközelítésének kialakítása, és így kontinensünk elkerüli az önálló politikai arcél nélküli szereplők sorsát.