Magyarország demokratikus eróziója és az állam majdnem teljes túszul ejtése mélyebb strukturális problémák tünetei, amelyek más demokráciákat is jellemeznek és amelyek immár az emberiég jövőjét is veszélyeztetik. Ezekkel a kihivásokkal szemben a demokraták nem adhatják meg magukat a fatalizmusnak vagy az apátiának.
BUDAPEST – A politikai ébredésem 1989-ben, a magyarországi kommunizmus bukása és az azt követő rendszerváltás időszakára esett. Egyszerre lenyűgözött és végtelenül lelkesített az országom gyors demokratizációja. Tinédzserként még arra is rávettem a szüleimet, hogy vigyenek el az osztrák határhoz, ahol saját szemmel láthattam a történelmi pillanatot: a Vasfüggöny lebontását, mely lehetővé tette a keletnémet menekültek számára, hogy a Nyugat felé induljanak. A demokratikus jövőnkbe vetett határtalan remény teljesen magával ragadott, miközben a különböző új újságokat, kiadványokat olvastam és részt vettem az újonnan megalakult demokratikus politikai pártok gyűlésein.
Napjainkban ezek az érzések már inkább gyerekes naivitásnak tűnnek, vagy legalábbis egy idilli lelkiállapot termékének. A demokrácia és az emberi civilizáció jövője egyaránt komoly veszélyben van, sokrétű és egymást átfedő válságok fenyegetik.
A kommunizmus bukása után három évtizeddel, ismét antidemokratikus politikai erőkkel kell szembenéznünk Európa-szerte. Ezek tettei gyakran a régi stílusú kommunista vezetőket idézik, azzal a különbséggel, hogy ők most a tekintélyelvű, nacionalista populizmust képvisel. A régi idők kommunista vezetőihez hasonlóan, ők is ugyanúgy zúgolódnak a „külföldi ügynökök” és az „állam ellenségei” miatt, és ezt a bélyeget bárkire rásütik, aki ellenzi az általuk képviselt értékeket vagy politikai preferenciákat. Továbbra is becsmérlik a Nyugatot, gyakran ugyanazokat a sértő kifejezéseket használva, mint amelyeket már a kommunizmus ideje alatt is hallottunk. A politikai gyakorlatuk aláásta a demokratikus normákat és viccet csinál a demokratikus intézményekből, lerombolva a szabad közszférát, hazugságokkal és manipulációkal mosva polgártársaink agyát.
BUDAPEST – A politikai ébredésem 1989-ben, a magyarországi kommunizmus bukása és az azt követő rendszerváltás időszakára esett. Egyszerre lenyűgözött és végtelenül lelkesített az országom gyors demokratizációja. Tinédzserként még arra is rávettem a szüleimet, hogy vigyenek el az osztrák határhoz, ahol saját szemmel láthattam a történelmi pillanatot: a Vasfüggöny lebontását, mely lehetővé tette a keletnémet menekültek számára, hogy a Nyugat felé induljanak. A demokratikus jövőnkbe vetett határtalan remény teljesen magával ragadott, miközben a különböző új újságokat, kiadványokat olvastam és részt vettem az újonnan megalakult demokratikus politikai pártok gyűlésein.
Napjainkban ezek az érzések már inkább gyerekes naivitásnak tűnnek, vagy legalábbis egy idilli lelkiállapot termékének. A demokrácia és az emberi civilizáció jövője egyaránt komoly veszélyben van, sokrétű és egymást átfedő válságok fenyegetik.
A kommunizmus bukása után három évtizeddel, ismét antidemokratikus politikai erőkkel kell szembenéznünk Európa-szerte. Ezek tettei gyakran a régi stílusú kommunista vezetőket idézik, azzal a különbséggel, hogy ők most a tekintélyelvű, nacionalista populizmust képvisel. A régi idők kommunista vezetőihez hasonlóan, ők is ugyanúgy zúgolódnak a „külföldi ügynökök” és az „állam ellenségei” miatt, és ezt a bélyeget bárkire rásütik, aki ellenzi az általuk képviselt értékeket vagy politikai preferenciákat. Továbbra is becsmérlik a Nyugatot, gyakran ugyanazokat a sértő kifejezéseket használva, mint amelyeket már a kommunizmus ideje alatt is hallottunk. A politikai gyakorlatuk aláásta a demokratikus normákat és viccet csinál a demokratikus intézményekből, lerombolva a szabad közszférát, hazugságokkal és manipulációkal mosva polgártársaink agyát.